A vámpírmítosz

Nem tudom, hogy a vámpírtörténeteknél van-e elhasználtabb műfaj? A Bram Stoker-féle Drakula feldolgozásoktól kezdve, a borzalmas Alkonyat filmeken át a Disney és Sony mesékig minden stúdió felhasználta már a vámpír karakterét. Coppola Drakulája egy tragikus hős, a Frászkarika Jerry-je egy szexuális ragadozó, az Underworld filmek Szelénéje pedig szexi gyilkológépként harcol az igazságért. Hollywood egész egyszerűen nem tud kifogyni a vámpírtörténetek adaptációiból a közönség pedig nem is kívánja azokat megunni.

Ez pedig azért lehetséges, mert a vámpírmítosz rendkívül mély szimbolikus töltöttel rendelkezik. Olyan ellentétek egészítik ki egymást a vámpír karakterében, mint az örök élet és a halál, a ridegség és a szenvedély, az állatias bestialitás és a nemesi kifinomultság. Történelmi vonatkozásban a feudális nagyurak jobbágyokat kiszipolyozó vonásait jelképezi, kulturális értelemben a viktoriánus kor erkölcsi normáit fenyegető entitásként jelenik meg, biológiai nézőpontból a vérrel terjedő fertőzésekkel hozható kapcsolatba. Míg Robert Eggers Nosferatujában pszichológiai aspektusok megszemélyesítője.

Robert Eggers filmművészete

Az amerikai rendező előszeretettel fordul mitológiai és népi eredetű történetekhez. Erőssége a korhű ábrázolás és a pszichológiai atmoszférateremtés. Filmjei álomszerűek, karakterei gyakran hallucinálnak ezáltal a valóság és a képzelet határai a néző számára is elmosódnak . Eggers bár nem talál fel új dolgokat, újraértelmezései arról tanúskodnak, hogy mélyen érti az eredeti történetek lélektani tanulságait és feldolgozásaiban igyekszik azokat még inkább kibontani.  

A Boszorkány című film (The Witch 2015) a sorscsapások és a bűnbakkeresés, az Északi (The Northman 2022) az emberi identitás és a gyűlölet, a Világítótorony (The Lighthouse 2019) a hit és a megismerés problémakörét térképezi fel. Szóban forgó filmünk a Nosferatu pedig a szó szoros értelemben is az árnyékkal foglalatoskodik.

A történet röviden: 

A történet váza lényegében ugyanaz, mint az eredeti 1922-es német expresszionista némafilmé. Thomas Hutter ingatlanügynököt főnöke (Knock) fontos megbízatásra küldi egy világ háta mögötti helyre Kelet-Bohémiába, ahol egy ősi nemesi családból származó különös figura Gróf Orlok várja, hogy egy ingatlanszerződést érvényesítsen, melynek értelmében Wisburg városába helyezné át a székhelyét. Hutter, szerelme hosszas marasztalása és az út során szembeérkező vészjósló figyelmeztetések ellenére felkeresi a helyet, hogy a cégnél biztos pozíciót szerezhessen. A gróf kastélyában éjszakánként különös rémálmok gyötrik, felébredve pedig harapásnyomokat talál a mellkasán. Ottléte során egyre gyanúsabbá válik, hogy az igazi szerződés nem az ingatlanhoz, hanem Hutter szíve hölgyéhez, a Lily-Rose Depp által alakított Ellenhez kötődik. A rémálmok addig folytatódnak, míg egy napon le nem megy a kastély alagsorába, ahol azzal szembesül, hogy nem pusztán egy fura alakkal, hanem egyenesen egy élőhalottal van dolga.

Ekkor a történet fókuszpontja átterelődik a feleségére, aki különös összeköttetésben áll a lénnyel, s közeledtével egyre erősödő hisztériás rohamokat él át. Orlok a városba érve pestisjárványt idéz elő, többek közt romlást hoz Ellen barátnőjére Annára és családjára miközben férje és az orvosok hiába próbálják felvenni a küzdelmet a gonosszal az addig kísért, míg Ellen fel nem áldozza magát kielégíthetetlen vérszomjának.

A film értelmezése, karakteranalízis:

 
A gótikus szerelmi háromszög

„You could never please me as he could”

A történet legkülönösebb vonása a Hutter és Orlok közötti kontrasztban rejlik. Ugyanis a két figura szöges ellentéte egymásnak. Thomas egy jóravaló, de anyagi nehézségekkel küzdő fiatal ügyvéd. Az eredeti feldolgozásban Hutter már-már nevetségesen bárgyú figuraként szenvedi el kastélybeli megpróbáltatásait. Míg Orlok kifejezetten félelmet keltő, gazdag, nemesi származású nagyúr.

Mindketten szoros összeköttetésben állnak Ellennel, de a két férfi teljesen más síkon viszonyul a főhősnő vágyaihoz. Thomas romantikus alkat, aki sokkal inkább érzelmileg, mint fizikálisan kötődik szíve hölgyéhez. Míg Orlok saját maga is elismeri, hogy képtelen szeretni, de rettenetes jelenlétét erős szexuális túlfűtöttség járja át. Kulcsfontosságú eleme a történetnek, hogy Ellennek önként kell magához hívnia Orlok-ot, hogy megtörtje átkát. Ami erősen emlékeztet egy második házassági fogadalomra. A két fél szembenállásából érthetjük meg Ellen rohamainak a rejtélyét.

A női vágyfantázia és hisztéria kapcsolata:

"I am an appetite. Nothing more."

A Jung-i értelemzésben a hisztéria nem pusztán az elfojtott szexuális vágyakra vezethető vissza, de az identitásválságnak is az egyik tünete. Ez az identitásválság Ellennél abból fakad, hogy a két férfiideál nem egy személyben egyesül. Hutter elsősorban érzelmi biztonságot nyújt, romantikus, hűséges, virágokkal kedveskedik, de a főhősnő testi igényeit képtelen kielégíteni. Míg a vámpír, aki domináns rettenthetetlen szörnyetegként kísért a női vágyfantázia alanyaként működik.

Árnyékének:

„Soon I will no longer be a shadow to you. Soon our flesh should embrace and we shall be as one”

Egy hatásos történet cselekménye gyakran a különböző értelmezési síkok elegyéből áll össze, így kénytelen vagyok egy másik értelmezést is bevezetni miszerint, Ellen képében nyilvánul meg az ellentétes oldalak kielégíthetetlenségéből fakadó női melankólia. Erre utal sötét haja, jellegzetesen szomorú tekintete és ágyhoz láncoltsága. Általában a kielégíthetetlen vágyakra két szélsőséges módon válaszolhat az ember, egy passzív befelé forduló és egy aktív agresszív módon. Így a Nosferatu nem csak a pogány mitikus gondolkodásmód szerint testesíti meg az árnyékot hanem pszichológiai vonatkozásban is még pedig Ellen bosszúszomjas árnyékszemélyiségét.

Ellen árnyékénje:

„He is my shame. He is my melancholy”

Ez az árnyékszemélyiség tartalmazza mindazokat az elfojtott negatív vonásokat, melyeket a főhősnő próbál magában elfojtani. Vad szexuális vágyát, Hutter iránt érzett megvetését, amely valószínűleg nem csak rossz anyagi helyzetére vezethető vissza, de arra is, hogy előmeneteléért elhanyagolja párját. Ez az értelmezés magyarázatot ad arra, hogy Orlok miért pusztította el barátnője családját.

Nem nehéz észrevenni, hogy Hardingék testesítik meg a tökéletes családot, melynek megvan mindene. Friedrich egy tehetős üzletember, sikeres hajóvállalattal, feleségével Annával nem pusztán érzelmi, de szexuális értelemben is harmóniában élnek ennek ékes bizonyítéka Anna újbóli terhessége és Friedrich folytonos áradozása. A Harding család elpusztításában nyilvánul meg Ellen irigysége.

Hutter és Knock:

„He told me how you sold me for him for gold”

Thomas esetében az árnyék Knock képében manifesztálódik. A cég tulajdonosa, aki a Nosferatu legfőbb követője, hasonló erőkre kíván szert tenni, mint mestere. Knock azt a férfit testesíti meg, aki bár szeretne erősnek és hatalmasnak mutatkozni, ugyanazt a tekitélyt kívánja sugározni, mint a szörnyeteg valójában ennek a jelenségnek pusztán a szánalmas karikatúrája. Leginkább Hutter azon oldalát testesíti meg, amely próbál erőt mutatni, de ezzel csak azt közvetíti, hogy valójában nincs kontrollban. Képében könnyen felismerhetjük Thomas pénzéhségét is, amely fontosabb számára, mint a kedvesével együtt töltött idő.

Professzor Eberhart

„I tell you that if we are to tame darkness, we must first face that it exists!”

 A Willem Defoe által alakított Professzor Eberhart a történet pszichológusaként működik. Neki köszönhetően nyerhetünk betekintést a főhősöket kínzó lelkiproblémákba. Eberhart fogalmazza meg azokat a fontos igazságokat, melyek rávilágítanak az eseményeket mozgató erőkre. Ilyen igazság, hogy csak úgy szállhatunk szembe a gonosszal, ha elismerjük annak létezését.  Ez egybecseng a Freud-i pszichológia álláspontjával, mely szerint az embert a saját tudattalanja irányítja, mindazok az elfojtások, komplexusok, traumák, amiket letagadunk nagyobb hatással vannak a viselkedésünkre, mintha felismerjük és elfogadjuk azok létezését.

Végül a történet tetőpontja is az árnyékénekkel való konfrontációhoz vezet. Előbb Hutter megy le a tudattalant szimbolizáló alagsorba és végez Knock-al, majd a lezárásnál Ellen enged vágyainak és fekszik egy ágyba a vámpírral.

Jó kérdés, hogy miért zárul Ellen halálával a történet? Ellen lélektani értelemben a kielégületlenségből fakadó női melankólia megszemélyesítője, a Nosferatuval való egyesülése nem pusztán az árnyékénnel való leszámolást jelképezi, melynek köszönhetően megszűnik a régi én és az azzal járó levertség, de a női vágyfantázia beteljesülését is szimbolizálja, ily módon a lezárásnál egy végső kielégülésnek lehetünk a szemtanúi mely során a vágyak és komplexusok egyaránt megsemmisülnek.

Összegzés:

Eggers kellő érzékiséggel tálalja a vágyakból fakadó pszichológiai horrort. Lily-Rose Depp karrierje első jelentős alakítását szállítja, mint a női depresszió megszemélyesítője. Nicholas Hoult a szokásos természetességgel öltötte fel a naiv romantikus férfi karakterét. Willem Dafoe ismét igazolja, hogy bármit képes eljátszani. Bill Skarsgard pedig tovább öregbítette a színészdinasztia jó hírnevét azáltal, hogy a felismerhetetlenségig eggyé vált a vérszomjas démonnal. A látványvilág egészen megragadó élményben részesíti a közönséget. Az alkotás méltán kapott 4 különböző látványkategóriában is Oscar-jelölést. Azonban joggal merül fel a kérdés, hogy a filmipar egyik legviszontagságosabb évét követően a fő besorolásokban miért nem kap elismerést 2024 egyik legkülönlegesebb alkotása?